Játszótér ›› Játszótér ›› Játszóterek története

Budapesti játszóterek története

A budapesti városatyák először Bárczy István polgármestersége alatt (1906 - 1918) illesztették be a költségvetési tervezetbe a gyermekjátszóterek építését. A főváros akkori tíz kerülete közül nyolcban jelöltek ki egy vagy két, játszótér építésére alkalmas területet. A tervezett tizenhárom játszótér közül azonban az első világháború kitörése miatt mindössze három épült meg. A Marczibányi téri (II. kerület), a Soroksári úti (IX. kerület) és a Simor utcai (X. kerület) játszótereket adhatták át az addig a bérházak levegőtlen udvarán, sivár gangjain, füstös, poros utcáin tengődő csemetéknek.

1912 állatkerti játszótér

1926-ban a hivatalok tétlenkedéseit megelégelve az egyik politikai napilap, Az Újság tűzte zászlajára a játszóterek megoldásának ügyét. Folyamatosan tudósított a fővárosi tanácsnokok e kérdésben hozott döntéseiről, ismertette a hozzászólásokat. A jó ügy szolgálata és a lap lelkesítő hangvétele eredményeként a vöröskeresztes nővérek elvállalták, hogy a játszóterek megvalósításáig Budapest tizenhat terén társasjátékokat rendeznek délutánonként az érdeklődőknek.

Letűnt már az az idő, amikor a múlt század nyolcvanas éveiben az úri közönség általános óhaja nyomán száműzték a gyerekeket és a rájuk felügyelő cselédeket a sétányokról. A selyem- és bársonyruhákban korzózók lelkivilágát ugyanis zavarta az egyszerű cselédek és a hangoskodó, ide-oda rohangáló gyerekek látványa. A századelő komor tisztifőorvosi érvelése, miszerint a gyermekjátszóterek melegágyai a különféle betegségek terjedésének, korszakunkra túlhaladottá vált. 1927-ben az orvostársadalom az iskolaorvosok tuberkulózisra vonatkozó megdöbbentő statisztikájára hivatkozva kiállt a parkok gyarapítása, az utcák fásítása, valamint a vízcsappal és esőbeállóval is ellátott ideális játszóterek szükségessége mellett.

1941 margitszigeti játszótér

A játszótér-építkezések első nagy virágkora az 1928 - 1933 közötti évekre tehető. Ekkor nyíltak meg az első modern, csúszdákkal, homokstrandokkal, gyűrűhintákkal, mászópóznákkal, körhintákkal ellátott játszóterek a Gellért téren, a Tisza Kálmán téren (ma Köztársaság tér), a Bécsi úti városi házak mögött, az Almássy téren, a Városligetben, a Klauzál téren és másutt.  - ...a játékterek és a közös játékok egészséget, víg gyermekkacagást, örömet terjesztenek s a napi kenyér után robotoló pesti polgár is boldogan áll meg a legszebb pesti játszótér előtt, hogy felviduljon és megenyhüljön kissé a feléje szárnyaló angyali gyermekkacagástól... - szólt a lelkes tudósítás a Gellért téri játszótér megnyitásakor. Ekkor alakították át a már említett Marczibányi téri és Simor utcai játszótereket vízvezetékes és reflektoros villanyvilágítású iskolai sportcentrumokká.

A kör- és mérleghintákkal, lubickoló medencével felszerelt Hunor utcai (III. kerület) játszóteret 1931-ben adták át. Az építők meglepő módon a szülőkre is gondoltak. Számukra bordásfalat, nyújtót és gyűrűhintát helyeztek el. A játszótérnek természetesen elengedhetetlen tartozéka volt a zuhanyzó és az öltözőhelyiség is. A terek felügyeletéről, többek között az ivókutak nyitásáról-zárásáról, fővárosi alkalmazásban lévő parkőrök gondoskodtak.

60-as évek játszótere

A második világháború után, 1949-ben kezdődött a játszótér-kialakítások újabb hulláma. A kilencvenegy budapesti játszótérből húszat készített el ebben az évben az önállósított kerületi elöljáróságok megrendelésére a Fővárosi Kertészeti Vállalat. A legtöbb (tizenöt) játszótér Zuglóban volt. Újdonságként két játszótéren bábszínházat is működtettek, valamint ivókutakat, zuhanyzókat létesítettek a hinták, homokozók, kúszórácsok, forgópadok és röplabdapályák mellé.

Játszótér.com

Játszótér hírek

Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››

A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››

Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››

Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››

korábbi hírek››