›› Játszótér hírek ›› A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság
A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság
Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek.
Ingatlanpiaci marketingkutatások szerint 1990 óta Budapest lakóinak száma több mint 14%-kal csökkent. Ebben, a természetes fogyás mellett, szerepet játszott a fővárosból kiköltözők viszonylag jelentős száma. Ezzel egy időben a fővároson belül a lakosság eloszlása folyamatosan átrendeződött. A belső kerületek létszámcsökkenése meghaladja a 20 %-ot.
A létszámcsökkenés nem véletlen, hiszen a belvárosban elsősorban a szingli életmódot, míg a nagyobb zöldfelületekkel rendelkező külvárosokba, és főváros vonzáskörzetébe elsősorban a családdal rendelkezők költöznek. A legújabb marketingkutatások szerint az utóbbiak számára fontos, hogy van-e környéken nagy zöldfelület, illetve játszótér.
Magyarországon csak kevés "gyermekbarát" lakópark épül. Az országban körülbelül 15,000 játszótér van, amelynek 10 százaléka Budapesten, közterületeken található. Szakértők szerint a lakóparki játszóterek elterjedésének hiányában közrejátszik, hogy a fővárosban a hajléktalanok, kutyatulajdonosok is "magukénak érzik" a játszótereket, amelynek köszönhetően a legtöbb szülő úgy véli, a mai játszóterek cseppet sem higiénikusak, gyakorta nem biztonságosak. Mindez a lakóparkokon belüli gyerekparkoknál nem fordulhat elő - állítják a fejlesztők. Az ilyen jellegű kutatási eredményeket egyre több lakópark használja fel kommunikációjában.
Éppen ezért újonnan felépülő lakóparkok beruházói egyre fontosabbnak tartják, hogy megfelelő körülmények fogadják az ingatlanjaikba költöző családokat. Ilyen szempontból a Zuglóban beruházók az átlagnál könnyebb helyzetben vannak, hiszen ez a városnegyed pesti oldalának legnagyobb zöldterületű kerülete. Itt a környék gondozott parkjainak alapterülete több mint 2 millió négyzetméter, a zöldebb övezetbe, pedig szívesen költöznek a családok, még akkor is, ha nincs a lakóparkban játszótér.
2007. 06. 19. - Forrás: Marketinginfo - marketing tudásportál
Térkép:
- Főzzön játszóteret!
- Események
- Játszótér
- Helyzetkép
- Játszótér tervezés
- Szabványok
- Pályázatok
- Finanszírozás
- Letölthető dokumentumok
- Játszótér konferencia
Játszótér hírek
Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››
A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››
Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››
Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››
Játszóterek a nagyvilágban
Események
Nincs mostanában játszótérrel kapcsolatos program
Oldal nyomtatása
Oldal tetejére