Játszótér ›› Játszótér hírek ›› Játszótér felújítás Debrecenben

Játszótér felújítás Debrecenben

Az elmúlt három évben Debrecen 148 játszóteréből 20-at újítottak fel. A jövő év végéig azonban a maradék 128-at is át kellene építeni, hogy megfeleljenek az uniós szabványnak.

A munkák idén még nem kezdődtek meg, most arról egyeztetnek a szakemberek, hogy hol kezdjék a munkálatokat.

Ez volt a legelső csúszása ma Nagy Roberta Sárának az Erzsébet utcai játszóteren. A kislány még csak ismerkedik a játékokkal, de a környéken gyerekei gyakran játszanak itt, ha nincs a maihoz hasonló szeles idő. Sára így ma magáénak tudhatta ez egész játszóteret.

Ide jár a gyerek nem messze óvodába, a Holló János utcára, azután erre volt dolgunk, és be akart jönni mindenképpen – mesélte Nagy János.

Egy kis játék után Sára azt is elárulta, hogy melyik játékszeren szeret a legjobban játszani.

A húzóval, meg a csúszdán, meg a kisházon – sorolta Nagy Roberta Sára.

A Tócóskertben iskola után több gyerek nem haza, hanem a játszótérre ment. A forgó és a hinta állandóan foglalt volt. A strapát a játékok jól bírják. Ide és a többi játszótérre is olyanokat telepítenek, amelyek nem igényelnek jelentős gondozást, de a balesetveszély minimális. Az Unióban ez utóbbi a legfontosabb követelmény a játszótéri játékokra. 2008 végére hazánkban is ennek alapján kell elvégezni a felújításokat. Az elavult és balesetveszélyes játékokat nem használhatják a gyerekek.

Az elmúlt években 20-21 játszótér átalakítását végeztük el. Most az ezévi keretünk még nem egészen tisztázott erre vonatkozóan, valamint egyeztetések folynak, hogy melyik játszótereket építsük át – mondta el Baranyi Tamás, a városüzemeltetési osztály csoportvezetője.

Debrecenben már mind a 148 játszóteret felülvizsgálták. Arról azonban csak később döntenek, hogy hova kerülnek ezekhez hasonló, szabvány szerinti, modern játékok.

2007. 04. 22. - Forrás: Debrecen Televízió

Játszótér.com

Játszótér hírek

Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››

A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››

Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››

Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››

korábbi hírek››