Játszótér ›› Játszótér hírek ›› Játszótér az állami gondozott gyerekeknek

Játszótér az állami gondozott gyerekeknek

160 ügyes kéz munkálkodott azon április 20-21 között, hogy karitatív munkában játszóteret és futballpályát építsen a Fejér Megyei Gyermekotthon lakóinak. A Győri Keksz Kft. a Danone csoport hagyományait követve ugyanis úgy döntött, hogy idén gyermektámogatási programjával a székesfehérvári Gyermekotthonnak és az itt lakó 60-nál is több gyereknek nyújt segítséget.

A Fejér megyei állami gondozott gyermekek sorsa nevelőik legfőbb igyekezete ellenére sem mindig szívderítő. Ebben az otthonban bölcsődés-óvodás korú, iskolás illetve tizenéves gyerekek élnek együtt. Játék- és mozgási lehetőségeiket korlátozza, hogy az ehhez szükséges eszközök régiek és használhatatlanok. Igy minden jótékony tett, ami mindennapjaikat boldogabbá és vidámabbá teheti, hosszútávon a gyerekek fejlődését segíti elő.

A Győri Keksz 80 dolgozója épp ezért a 2007. április 20-21-ei két teljes munkanapot arra fordítja, hogy az Otthon mellett minden igényt kielégítő, modern játszóteret hozzon létre a gyerekeknek. Első körben a régi játszótéri elemeket kell felújítani, újrafesteni, vagy pótolni. Az évek során összegyűlt veszélyes fém és egyéb hulladékokat és törmelékeket is el kell távolítani és szállítani a területről. Új padokat építenek, mászókát, kisvonatot, babaházat és egyéb játszótéri elemeket telepítenek, bekerített homokozót hoznak létre. Parkosítanak és pihenőparkot is létrehoznak. Az elhanyagolt futballpályát befüvesítik, fölfestik, bekerítik, és kapukat állítanak föl. A játszótér kiépítésének anyag- és munkaköltsége a vállalat előzetes becslése szerint 6 millió forintba fog kerülni.

A társadalmi felelősségvállalás programjai Magyarországon is egyre fontosabb szerepet töltenek be a vállalatok életében. A cégek jóvoltából a rászorulók széles köre jutott és jut folyamatosan olyan támogatáshoz, mely jelentősen megkönnyíti mindennapjaikat.

A Győri Keksz - a Danone csoport hagyományaihoz híven - "Segítsünk a gyerekeknek felnőni" elnevezésű programja keretében tavaly vak gyermekek számára készített hangos könyveket, idén pedig úgy döntött, hogy a Fejér Megyei Gyermekotthon lakóinak mindennapjait igyekszik egy kicsit szebbé tenni. A sok segítségre szoruló szervezet között ugyanis az állami gondozott gyermekeket nevelő gyermekotthonok, mint amolyan mostohagyermekek eleddig a háttérbe szorultak.

2007. 04. 24. - Forrás: HölgyFórum

Játszótér.com

Játszótér hírek

Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››

A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››

Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››

Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››

korábbi hírek››