Játszótér ›› Játszótér hírek ›› Fiatalok keze munkája dícséri a játszóteret

Fiatalok keze munkája dícséri a játszóteret

Pécsi játszótérNapsütés, zene, mazsorettek és jó hangulat jellemezte a Puskin tér avatását. A tér adott volt, a fajátékokat vagy az idő, vagy az emberi kéz tette tönkre, ezért szükség volt a példaértékű összefogásra, melyben a Sziebert Róbert Általános Iskola tanulói is aktívan részt vettek, újrafestették a játszóteret.

A Baranya Ifjúságáért Kht. akciója egyben része a környezetvédelemnek, és a bűnmegelőzésnek is, hiszen elgondolásuk szerint, ha fiatalok számára biztosítanak egy helyet, ahol összejöhetnek, melynek felújításában részt vesznek, arra vigyáznak is. A teret Sík László területi képviselő avatta fel, aki köszöntőbeszédében gratulált a fiatalok munkájához, és reményét fejezte ki, hogy ez a park sokáig megőrzi szépségét. Az egész várost behálózó programsorozatnak ez volt az első állomása. A tervek között szerepel még a téren álló kollégium kupolájának graffitiktől való megtisztítása mellett, még több közösségi tér megszépítése.

2007. 04. 20. - Forrás: pecs.hu

Térkép:

Játszótér.com

Játszótér hírek

Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››

A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››

Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››

Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››

korábbi hírek››