›› Játszótér hírek ›› Sajátkezűleg építettek EU szabvány játszótéret
Sajátkezűleg építettek EU szabvány játszótéret
Nem vártak az államra, önkormányzatra Szulok és Somogytarnóca lakói: összefogtak és saját pénzükön, maguk építettek gyönyörű játszóteret gyerekeiknek.
Szulokban a fiatalok javára létrehozott egyesület izzította be a családokat, s ötletükhöz a fél falut sikerült megnyerniük.
– Vásárokat szerveztünk az elmúlt hónapokban, ahol a nyugdíjasok és a helyi kézimunka szakkör munkáit kínáltuk – mondta Lempel Tiborné az egyesület elnöke. – A szulokiak megértették, hogy mit szeretnénk és 350 ezer forint gyűlt össze ezen a módon. Ez elegendő volt a játszótér faanyagára, a csavarokra, festékre. A többi az itteniek keze munkája. Az EU-szabványokat letöltöttük az internetről és az ügyes férfiak ezek alapján láttak munkához. Elárulom: nem egyszerű mutatvány ilyen játszóteret építeni, hiszen az EU még azt is meghatározza, hogy mekkora lehet a homok szemcsemérete, és milyen messze legyen egyik játék a másiktól. A játékoknál még szigorúbbak az előírások, és következetesen ellenőrzik.
A munkából nagyon minden korosztály kivette a részét, még a gyerekek is beszálltak a munkába. Ez azért is jó, mert így méginkább magukénak érzik, jobban vigyáznak rá. A fiatalasszony elmondta: ha úgy vásárolták volna meg mindazt, ami a szuloki faluközpontba kikerült, három millió forint sem lett volna elegendő. Így csupán kétszázezerbe került, s még a bővítésére is maradt pénzük. Hamarosan hajót, fogatot kapnak a szuloki gyerekek.
A játszótéravatókra meghívott politikusok sem jöttek üres kézzel. Szulokban Gyenesei István pénzt adott a folytatáshoz, Somogytarnócára Feigli Ferenc pedig egy mérleghintával érkezett.
A Somogytarnócáért Egyesület hasonló szándékkal kezdtett gyűjtésbe nemrég. Horváth József elnök elmondta: számára is meglepetés volt, hogy mennyien nyúltak a zsebükbe a gyerekekért. – Több mint 140 ezer forintot adtak össze a falusiak. Ki csak kétszázat, ki húszezret adott, de mindenki jó szívvel segített. 70 családtól jött össze a játszótér ára. A pénzen vásárolt tornyos, csúszdás, mászókás faépítményt a faluház mögött állították föl.
2007. 06. 06. - Forrás: Somogy megyei Online
Térkép:
- Főzzön játszóteret!
- Események
- Játszótér
- Helyzetkép
- Játszótér tervezés
- Szabványok
- Pályázatok
- Finanszírozás
- Letölthető dokumentumok
- Játszótér konferencia
Játszótér hírek
Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››
A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››
Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››
Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››
Játszóterek a nagyvilágban
Események
Nincs mostanában játszótérrel kapcsolatos program
Oldal nyomtatása
Oldal tetejére