›› Főzzön játszóteret! ›› ’2007
Új játszóteret nyertek a lelkes lakók gyermekeiknek
Pihenés, nyugalom, falusi turizmus és lovasnap Tiszaroffon, íjászat, Duna parti pihenés Lábatlanon. Mindkét településen érdemes eltölteni pár napot. Sőt, a kikapcsolódásra vágyók gyermekei, unokái hamarosan új EU-konform játszótéren találhatnak maguknak új játszótársakat. A két település ugyanis a lelkes lakosok összefogása által új, EU-szabvány szerint épülő játszóteret nyert a Delikát8 jóvoltából.
A Delikát8 2007. június 6-án, pénteken sorsolta a „Főzzön játszóteret!” program újabb két nyertesét. A szerencsés települések Tiszaroff és Lábatlan. A játszótér építtetése a Delikát8 forgalmazója, az Unilever Magyarország Kft. és az önkormányzatok együttműködése révén valósul meg. Így az ide látogatók és a települések lakóinak gyermekei és unokái hamarosan EU-konform játszó eszközökön, balesetmentesen szerezhetnek feledhetetlen élményeket és köthetnek új barátságokat.
Tiszaroff a tiszafüredi kistérségben fekvő, valamivel több, mint 1800 főt számláló község. Ismert rendezvénye, amelyet az országos lovas programok között is jegyeznek, a Tiszaroffi Lovasnap rengeteg látogatót vonz a térségből. A kis község lakosai nem csak a rendezvényeken, hanem egyéb, a közösséget érintő cél érdekében is összefognak. Ezt mutatja az is, hogy miután tudomást szereztek a Delikát8 akciójáról, folyamatosan gyűjtötték a vonalkódokat, s végül 338 vonalkóddal összesen 50 pályázatot küldtek be, ami rekord mennyiségű! Nem is csoda ezek után, hogy lelkes összefogásuk eredményeként a Delikát8 segítségével EU-konform játszóteret nyertek a községnek.
Az Esztergom közelében fekvő Lábatlan lakói is igyekeztek, hogy minél több Delikát8 pályázatot tudjanak beküldeni a program keretében. Így Tiszaroff mellett a több mint 5000 fős nagyközség is gazdagabb lett egy játszótérrel. A nagyközségben nemsokára a Fóton már megépült mintajátszótérhez hasonló létesítmény biztosít helyet a gyermekeknek a szabadidő hasznos és biztonságos eltöltéséhez.
Tiszaroff és Lábatlan mellett eddig Garabonc (Zala megye), Tiszacsege (Hajdú-Bihar megye), Hernádkak (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és Pécsely (Veszprém megye) lakóinak kedvezett a szerencse.
2007. augusztus 3-ig minimum 1000g Delikát8 ételízesítő vonalkódjának beküldésével még két település nyerhet játszóteret. A teljes játékszabály a www.fozzonjatszoteret.hu honlapon található.
- Főzzön játszóteret!
- Események
- Játszótér
- Helyzetkép
- Játszótér tervezés
- Szabványok
- Pályázatok
- Finanszírozás
- Letölthető dokumentumok
- Játszótér konferencia
Játszótér hírek
Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››
A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››
Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››
Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››
Játszóterek a nagyvilágban
Események
Nincs mostanában játszótérrel kapcsolatos program
Oldal nyomtatása
Oldal tetejére