›› Főzzön játszóteret! ›› ’2007
Delikat8 játszótér: Egyezik nagymamák és unokák ízlése Lábatlanon
A Delikát8 „Főzzünk játszóteret” program jóvoltából 2007. október 4-én készült el az ötödik új, biztonságos játszótér, amelyet a program képviselői Lábatlanon adtak át a nyertes Varga Gyulánénak és településének. A kisváros új játszótere megfelel az európai szabványoknak, ami nagyon fontos, hiszen 2008 decembere után kizárólag a szabályozásoknak megfelelő játszóterek maradhatnak használatban.
Lábatlan kiemelkedő természeti értéke a Duna. A folyó e szakasza nem esik messze sem az esztergomi, sem a komáromi hajóállomásoktól. Gyáraik mind a folyó partjára telepedtek, kikötő működik a cementgyárnál. A folyó kitűnő adottságokat nyújt a horgászásra és egyéb szabadidős tevékenységre, kikapcsolódásra is. Közel a főúthoz, egy kisebb pihenőt is megejthet az átutazó, a sétány mentén, a padokkal teli Duna-menti parkokban.
Varga Gyuláné és kilenc éves unokája is sétáltak néha erre, de természetesen a hétvégék fő programjának helyszíne mégis inkább a játszótér volt. A játszótér, ami csak egy saroknyira található tőlük. Minden vasárnapi ebéd utáni játék színtere. De tavaly nyáron felmerült a kérdés a közelgő határidő miatt, mi lesz 2008. decembere után? A környékbeli kis közösség építette ide a játékok nagy részét korábban, és ők is viselték gondját a területnek, de ezek a játékok, illetve az aljzatuk már nem feleltek meg az előírásoknak, s az idő foga is kikezdte azokat.
Egy kora nyári hétvégén Varga Gyuláné unokája egy újsággal rohant be a nagyihoz, és első kérdése az volt: „Nagymami ugye te Delikátot használsz?” – s már le is tette a kezében tartott újságot a Delikát8 „Főzzön játszóteret” program oldalánál kinyitva. Így indult a pályázás: a kis unoka új játszótérről álmodozott, a nagymama pedig szorgosan főzte a finom vasárnapi ebédeket, mint korábban, de most már gyűjtötte a Delikát8 vonalkódokat.
S végül a szerencse kedvezett nagymamának és unokájának, s közösen tervezgették a közeli játszótér játékait az ízletes és elmaradhatatlan vasárnapi ebédeknél. 2007. október 4-től pedig a vadonatúj, biztonságos játszótérre járnak hétvégenként. Összetartásuk és lelkesedésük pedig átragadt a környékbeliekre is, akik játszótér kommandót szerveztek annak érdekében, hogy minél tovább tisztán és épségben fennmaradhasson ez a játszótér, melyet 2008. vége után már biztosan nem kell lebontani.
- Főzzön játszóteret!
- Események
- Játszótér
- Helyzetkép
- Játszótér tervezés
- Szabványok
- Pályázatok
- Finanszírozás
- Letölthető dokumentumok
- Játszótér konferencia
Játszótér hírek
Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››
A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››
Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››
Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››
Játszóterek a nagyvilágban
Események
Nincs mostanában játszótérrel kapcsolatos program
Oldal nyomtatása
Oldal tetejére