Játszótér ›› Főzzön játszóteret! ›› ’2007

Elvarázsolt játszótér a Kis-Balaton partján

Delikát8 játszóterek A Delikát8 „Főzzünk játszóteret” program jóvoltából elkészült az első új, biztonságos játszótér, amelyet a Delikát8 képviselői Garaboncon adtak át a nyertes Tóth Tünde tanárnőnek és településének. A kis falu új játszótere megfelel az EU vonatkozó előírásaiknak, ami nagyon fontos, hiszen 2008 decembere után kizárólag EU-konform játszóterek maradhatnak használatban. Idén még hét másik szerencsés településen adnak át játszóteret a Delikát8 munkatársai.

Delikat8 játszótér átadó Garabonc

A nyári hőségben mindannyian vágyunk kis hazánk nagy tavába, a Balatonba. Már-már sokunknak menetrendszerű nyári program néhány napot eltölteni e csodás tó partján, s idén kifejezetten jól esik megmártózni a Balaton hűs vizében. Gyermekeink kiváltképp élvezik a tóparti életet. Persze vannak, akik kiváltságosok, s utazniuk sem kell. Ilyenek Garabonc lakói és gyermekeik is, akik a tó vize mellett, boldogságban is úsznak, hiszen mától élvezhetik új nyereményük, egy EU-konform játszótér örömeit is.

Delikat8 játszótér átadó Garabonc

Garabonc, a Kis-Balaton partján fekvő elvarázsolt kis falu. A Keszthely közelében található, 800 fős település lakói összetartó, vendégszerető emberek. Szorgosan élik hétköznapjaikat, barátságosan fogadják az ide látogatókat, s egy-egy tevékeny nap után kézen fogják gyermekeiket, s megmártóznak a Balatonban. De mi a helyzet napközben? Hogyan, s hol töltik nyári szünetüket a gyerekek? Talán a játszótéren, ahol régi, elavult játékok várják őket? Bizony ott. De vajon meddig? 2008. decemberéig még biztos, ám mi lesz 2009. nyarán?

Delikat8 játszótér átadó Garabonc

A válasz ennek a településnek most már igen egyszerű! Azon az új és biztonságos játékokkal felszerelt játszótéren, ami a falu közepén épült, s megfelel az európai uniós előírásoknak. Hogyan is történt mindez? Kezdődött azzal, hogy a Delikát8 csapata gondolt egyet, és az unalomig ismételt szokásos nyeremények: autók, robogók, egyéb elektronikus készülékek áradata helyett új ötlettel állt elő, így a „Főzzön játszóteret” program keretében EU-konform játszótereket sorsoltak ki. Nemcsak maga a nyeremény, de a pályázatok összeállítása, benyújtása is közösségépítő. Ahol pedig összetartó közösség van, mint Garaboncon, ott lelkesedést, izgalmakat, és a nyerés örömét élhették át a lakók. S a történet azzal végződött, hogy Tóth Tünde tanárnő játszóteret n­yert a kis falunak, amit már biztosan nem kell lebontani 2008. végén, így a gyerekek egész évben biztonságosan játszhatnak ott.

Delikat8 játszótér átadó Garabonc

2007. augusztus 4-e emlékezetes marad a garabonciak, legfőbbképp gyermekeik számára, ugyanis a falunapon a Delikát8 képviselői átadták a minden előírásnak megfelelő, biztonságos játszóteret.

Garabonc közössége után, idén a már kisorsolt 5 másik település – Tiszacsege, Hernádkak, Pécsely, Tiszaroff és Lábatlan – szerencsés lakói is játszóteret avathatnak a Delikát8 „Főzzön játszóteret” programja jóvoltából.

Játszótér.com

Játszótér hírek

Játékokat vásárol a szombathelyi önkormányzat Kisebb, helyi játszóterek helyett inkább a nagyobb, közösségi játszóparkok kialakítását támogatják a jövőben az önkormányzatok. Ezek megvalósításához kaphattak.. bővebben››

A zöldterület és játszótér hiánya miatt csökken a budapesti lakosság Marketingkutatások szerint azért is csökken rohamosan a budapesti lakosság, mert zöldterület és játszótér kell az embereknek, de.. bővebben››

Apróságok nevelnek tisztaságra A Gagarin Általános Iskola Zöld Pöttöm és Zöld Pötytyök csapata a környezetvédelmi világnapon sem maradtak tétlenek: védnökséget vállaltak a Pécskő utcai játszótér felett... bővebben››

Új játszóterek kellenek! Az elavult játszóterek megszüntetésére 2008 végéig adott határidőt az EU. Győrben nem kevesebb, mint.. bővebben››

korábbi hírek››